A DIÁKIGAZOLVÁNY JELENE
A 2003-ban bevezetett reformok számos pozitív és néhány negatív tapasztalatot is hoztak. Mindenképpen pozitív visszhangra talált, hogy végre létezett egy korszerű, több csatornán keresztül is kommunikáló ügyfélszolgálat, amelyet az ügyfelek megkereshettek problémáikkal, kérdéseikkel. Szintén komoly előrelépést jelentett a felsőoktatási igénylési folyamat átalakítása, amelynek további egyszerűsítésére is lehetőség mutatkozott. Ugyanakkor a korábbitól eltérő eljárásrend alkalmazása - az idejekorán kiküldött részletes tájékoztatóanyagok ellenére - sok intézménynek problémát okozott, aminek a diákok látták a kárát. Az igénylések között rengeteg volt a hibásan, hiányosan, vagyis gyártásra alkalmatlan állapotban beküldött nyomtatvány. Tipikus hibának számított a rossz minőségű fénykép, a hiányzó, állampolgárságra vonatkozó adat vagy az üresen hagyott születési dátum mező.
A fenti hibák kiküszöbölése érdekében 2004-ben néhány elemében módosítottuk az igénylőlapot, amely ezáltal könnyebben kezelhetővé vált. Az eredmény azt mutatja, hogy sikerült elérni a hibák számának csökkenését. 2004-ben az összes igénylés (mintegy 480.000 darab) 97%-a készült el határidőre, beleértve ebbe a hibás vagy hiányos igényléseket is.
A felsőoktatási felvételi eljárást immáron teljesen összekapcsoltuk a diákigazolvány-igényléssel oly módon, hogy a felsőoktatási intézménybe jelentkezők nem kaptak külön igénylőlapot, hanem a felvételi jelentkezési "A" jelű lapon tudták igénylésüket beadni egy fénykép felragasztásával. A középiskolába központi felvételi eljáráson keresztül jelentkezők (KIFIR folyamat) részére továbbra is perszonalizált igénylőlap került kiküldésre, amely azonban a 2003-as évtől eltérően az állampolgárságot, az igénylés okát és a képzési formát is előre nyomtatva tartalmazta, ezáltal jelentősen csökkentve a hibalehetőséget.
Az internet adta lehetőségek jobb kihasználása érdekében 2004-től bevezetésre került a diákok és az intézmények részére is egy hibajavító felület. Ennek segítségével gyorsan, hatékonyan lehet az igénylésekben lévő hibákat vagy hiányosságokat javítani, illetve pótolni. Az intézmények egyúttal előzetes regisztrációt követően valamennyi benyújtott igénylésük aktuális státuszát ellenőrizni tudták, és ha bármi hiba merült fel, így azonnal kezdeményezhették annak javítását. A 2003-ban létrehozott telefonos ügyfélszolgálat tevékenységének fejlesztését jelentette, hogy a hibajavítás telefonon keresztül is lehetségessé vált oly módon, hogy az ügyintézők hangrögzítéses telefonvonalon keresztül kérték be a javítandó vagy hiányzó adatokat az oktatási intézményektől.
Az Educatio kezdeményezésére 2011-ben megújult a Diákigazolvány Ügyfélszolgálat hivatalos honlapja (www.diakigazolvany.hu). A portál - elődjéhez hasonlóan - szegmentálja, és külön csatornákba tereli a közoktatásban tanulók, a felsőoktatási hallgatók és az intézmények számára szükséges tudnivalókat, letölthető formában tartalmazza az összes diákigazolványhoz kapcsolódó nyomtatványt, illetve belépést biztosít a webes felületekre, ahol az adatvédelem által megkövetelt megfelelő biztonsági elemeket tartalmazó regisztrációs eljárás után az intézményeknek lehetőségük van az igényléseik életútjának nyomon követésére, hibajavításra, valamint nyomtatvány- és egyéb megrendeléseik on-line feladására.
Megtekinthetők a honlapon azok a folyamatábrák, amelyek az eltérő igényléstípusokat lépésről lépésre bemutatják, segítve ezzel az oktatási intézmények alkalmazottait az egyes folyamatok megértésében. Tartalmaz továbbá egy hírrovatot, amelyet a Diákigazolvány Ügyfélszolgálat tölt fel újabb és újabb közérdekű hírekkel. Az oldal tájékoztatást ad a diákigazolvány történetéről, a diákigazolvánnyal kapcsolatos hatályos jogszabályokról, az okmányon található biztonsági elemekről, a felsőoktatási diákigazolványban található adatchip technikai adatairól és egyre bővülő felhasználási lehetőségeiről, valamint a diákigazolványról megjelent cikkekről.
Továbbra is működik az info@diakigazolvany.hu elektronikus szolgáltatás, ahol az oktatási intézmények és a diákigazolványt igénylők gyors és személyre szabott választ kaphatnak kérdéseikre. A személyes ügyfélszolgálat címe: 1122 Budapest, Maros u. 19-21 (bejárat közvetlenül az utcáról).
